A II. világháború igazai – Kurt főmufti című munkánkban említést tettünk a régi tuzlai esperesről, Đorđe Jovanovićról, és a Kurt főmuftival ápolt barátságáról, amely odáig vezetett, hogy a család beleegyezésével saját kezűleg engedte le a koporsóját a tuzlai temetőben lévő végső nyughelyére. A „Prosvjeta” Szerb Művelődési és Kulturális Társaság Tuzla 2025. január 3-án „Emlékestet” szervezett Kurt főmufti és Jovanović esperes tiszteletére, Muhamed Ševket Kurt főmufti születésének 145., valamint Đorđe Jovanović esperes születésének 115. és halálának 40. évfordulója alkalmából.
Ki is valójában a tuzlai Đorđe Jovanović esperes?
Đorđe Jovanović 1909. szeptember 23-án született Priboj faluban, papi családból származott, ahol már nagyapja, Tešo is a papi hivatásra készült a Tavna kolostorban. Tešo fia, Jovo, a teológia elvégzése és felszentelése után megörökölte apja parókiáját, az I. világháború alatt pedig túszként a loparei csendőrségen tartották fogva. Néha őrizet alatt kiengedték, hogy elvégezzen egy-egy egyházi szertartást, majd visszavitték az állomásra – fiatalon, 1919-ben halt meg. Fia, Đorđe megszerezte a feltételeket a szarajevói teológiai ösztöndíjhoz, az iskola elvégzése után pedig Skugrićban, majd Pribojban nevezték ki pappá, ahol apja is szolgált. Nagy jótevőként maradt meg az emlékezetben, mivel papi fizetését minden hónapban a priboji rendelő és állatorvosi állomás építési alapjába adta, miközben magát és családját a hívektől keresztelőkért, esküvőkért és temetésekért kapott pénzből tartotta el.
A második világháború kezdetén Đorđe Jovanovićot családjával együtt a Sisak melletti „Caprag” usztasa táborba zárták, néhány hónap múlva pedig Szerbiába űzték őket. 1942 augusztusában, Boszniába való visszatérésekor a németek elfogták Đorđét, és a loznicai, majd a belgrádi börtönbe küldték. 1942. október 14-én szállították át a mauthauseni táborba, ahol 1943. január 9-ig maradt, amikor is a München melletti hírhedt dachaui táborba küldték. Fizikai erejének és kiváló kondíciójának köszönhetően élve érte meg 1945. április 9-ét, a tábor amerikai csapatok általi felszabadításának napját. Az esperes felesége, Višnja is sokáig volt a Banjica tábor foglya, ahol kínozták; ahogy félig holtan feküdt és Istenhez imádkozott, az egyik német őr meghallotta, és azt mondta, hogy ez az asszony Istenhez imádkozik, nem lehet kommunista, így szabadon engedték. A háború vége után Pop Đorđe családjával Tuzlába költözött, ahol 1968-as nyugdíjba vonulásáig folytatta papi szolgálatát. Feljegyezték, hogy felemelte hangját a csetnik terror és a muszlim gyermekek erőszakos megkeresztelése ellen Szemberijában, valamint hogy megakadályozta a helyi csetnik egységek által tervezett teočaki mészárlást.
Szabadidejét barátaival töltötte, leginkább a híres tuzlai orvossal, Mustafa Šehovićcsal; 1984. március 17-én hunyt el. A temetésen nagyszámú tuzlai lakos vett részt, és teljesült Kurt főmufti fiainak kívánsága, hogy ők vigyék ki a templomból és vigyék a koporsó egy részét az elhunyt esperes temetésén – a Trnovac temetőben helyezték örök nyugalomra.
Vera Mujbegović emlékirataiban („Ifjúságom Tuzlája”) a következőket írja:
„Az öreg Jovanović papra, akinek gyermekei már felnőtt és házas emberek voltak, csak halványan emlékszem. Emlékszem a házukra a fürdő felé vezető úton – egy alacsony, régi bosnyák ház fekete tetővel. Fiai voltak Đorđo pap, a legendás tuzlai partizán-pap, aztán Drago – fényképész, aki egy horvát nővel, Marával volt házas, és a nemzeti felszabadító harcban esett el, Boro, a kreki mérnök feleségével, Janjával, aki németet tanított nekünk a gimnáziumban, a legfiatalabb Tošo, joghallgató, aki 1944 végén halt meg a Tuzlai Osztag komisszáraként, és még két fiú, akik a népfelszabadító hadseregben estek el. Lánya, Seja, diplomás jogász, később Slavko Mićanović professzorhoz ment feleségül.”
Az esperes halála után meleg hangvételű nekrológot tett közzé a „Front Slobode” lapban 1984-ben barátja, prof. dr. Mustafa Šehović (1920–2004), a nemzeti felszabadító harc résztvevője, akiről ma a tuzlai Egészségházat elnevezték, Fatmir Alispahić publicista pedig 2025. januári Defter-jében emlékezett meg a tuzlai „Vörös esperes” halálának 40. évfordulójáról.
Az igazságosság megmarad – az igazakat megőrzik az emlékezetben!
Brčko, 2026. május. Milomir Čodo / Dževad Drino